190. Van egy pont ahol a fájdalom elmúlik, és az üresség váltja fel.

Hát ez valamiféle bemutatkozó szöveg lenne. Nem nagyon akarom felrátni, hogy ki is vagyok, sőt a kilétemet sem, szóval nem írnék pontos adatokat. Ha valaki még nézi a 'blogomat' -ami egykor ugyebár még valaha nézett volt -, annak írnám ezt a bár unalmas, és kicsit sem szórakoztató, sablonos bemutatkozó szöveget. 16 éves vagyok; magyarországi lakos; rock minden mennyiségben (persze mást is meghallgatok, de ezt helyezem előrétbe); vagy egy úgymond életszínvonalam, és felfogásom, szóval ezt az útnak mondható 'utat' követem; kissé különc; kapcsolatban; női egyén (ha valaki nem jött volna rá); fekete (amúgy barna hajú); bakancs; cigi; sör; fültágító mindkét fülben; / az oldalt nem tudom, hogy mikor indítottam, de az első blog bejegyzésből valószínűleg kiderül; nem gyakran frissítek,mert nincs rá időm, se humorom hozzá.

>> Bejelentkezés > Blog > Tumblr >>

 

 
NEM ÉN KÉSEK. A VILÁG SIET.

Beszerezni kötelező:D!

Ide most olyan képek fognak kerülni, amiket egyszer, amíg élek be akarok szerezni. És ha beledöglök is fogok. Nem, és ez nem bakancslista, csak olyan dolgok, amik még hiányoznak rólam, illetve a ruhátáramból:D.
Septum
Ez az a piercing, amit leginkább szeretnék, de azt mondták, hogy ez fáj a leginkább. Bár nem baj, elég nagy fájdalomküszöböm van!:D



 

BAKANCS
Jujj, ha választani kellene, ez az első számú dolog, amit meg kell, hogy vegyek.. Csak a gondok ott kezdődnek, hogy nincs rá perpillanat elég pénzem. De ha minden igaz,karácsonyra, vagy esetleg szülinapomra kapok egyet.

 



 

Gitárpengető
Minden mennyiségben*-* Imádom, kell a nyakamba nyakláncnak. Hát persze mimásnak? Mert biztos, hogy nem vesznek nekem gitárt, hogy ahoz kelljen. Ja és amúgy persze nem simák kellenének, hanem mint pl. a képen.

 

Valaki kedves élőlény tényleg, igazán meglephetne egy ilyen szabású, mintájú pólóval.

 


 

 

BVB
Valami, ami ilyen. Akár póló, nyaklánc, karkötő, táska, vagy bánja a franc, de kell valami tőlük.

 

 

 

 

 

 

 

Valami, ami Drop Dead.. Akármi, csak legyen valami.

 

 

 

 

Tetoválás
Ez, ha minden igaz jövő nyáron lehet, mert anyum már beleegyezett. De ha csináltatnék is, nem tudom mit, és azt se igazán, hogy hova. Az biztos, hogy naykra, fül mögé, ujjra, csuklóra, kulcscsonthoz, lapockára, karra biztos, hogy szeretnék:D


 

 

Fültágító, piercing
MINDEN mennyiségben. Egyszerűen imádom. Piercingből nagyon sok fajta kell, nem akarom mindet felsorolni.Fültágeszből meg leginkább 16-os, de szerintem lesz abból 20 is az évek folyamán, de egyenlőre 12:(.

 

Bandás pólók, pulcsik
Jujj, ebből is jöhet bármennyi mennyiségben, bármilyen. Jó, azért Justin Bieber ne legyen közte, de ő mondjuk nem is banda.


 


CD
Ebből is jöhet bármilyen, és bármennyi, de persze csak ízlés szerint. A rock/metal úgy is mindig marad, csak rongyosra tudjam hallgatni.

Még nincs hozzászólás.
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!